viharon túl, szélcsenden innen

Az elmúlt egy hetem elég rapszódikusra sikerült, jártam lent, fent és asszem most megálltam középen.

A lányokkal a főzőcskézés elég jól sikerült, a csudifinom pörköltön kívül elfogyott egy üveg gin, egy üveg bor és két üveg sangria. Nem éreztük rosszul magunkat, a konyhát egy idő után átalakítottuk diszkóvá, lekapcsoltuk a villanyokat, feltekertük a hangerőt és táncoltunk hajnali 2-ig. Aztán elindultunk egy helyre, amit a kis Stefi ajánlott (olyan is volt...), elmagyarázta, hogy merre kell menni, még térképen is megmutatta, aztán a végén csak át kellett menni a zebrán. Mi meg mint az őrültek forgattuk a térképet... :) Persze sikerült minket elküldenie valami rap-buliba, igen izgalmas volt mondhatom; stílusom is a rap, spanyolul meg egyenesen imádom... Mindezt leszámítva tényleg jól sikerült az este.

A másnap már kevésbé volt jó, este a kórházban kötöttem ki, tüneteimtől most megkímélnék mindenkit, legyen elég annyi,hogy nagyon ijesztő volt, a lakótársaim mentőt akartak hívni, amikor megláttak. Persze szegény Feri meg Lilla jött értem. Hajnali fél 4kor értünk haza... Mire odaértem,hogy megvizsgáljanak, már jól voltam, nem állapítottak meg semmit, "ilyen mindenkivel előfordulhat" . Valószínűleg a pánik mizériám jött elő, csak kicsit felturbózott formában.

Volt időm gondolkozni, amíg a kórházban voltam és rájöttem egy pár dologra.  Többek között arra, hogy valószínűleg mindez azért volt, mert seggbe rúgott kicsit az őrangyalom, jelezve, hogy nemigazán jó úton járok. Annyira nem tudtam elengedni az otthont, hogy egyfolytában vagy a gép előtt ültem és beszélgettem veletek hajnalokig, és utána délután 2ig aludtam (addig sem voltam egyedül), néha elmentem iskolába és vártam a csodát. Aztán rá kellett jönnöm, hogy csoda nincs, én vagyok, itt vagyok és épp itt az ideje, hogy végre megérkezzek Spanyolországba. Elhatároztam, hogy a lehető legkevesebb időt igyekszem "itthon", a lakásban tölteni, beülök kávézókba olvasni, tanulni, az egyetemen leszek, nekiállok sportolni és legfőképpen nem fogom sajnál(tat)ni magam, hanem nekiállok tenni is azért, hogy jobb legyen. Mert eddig csak másokat hibáztattam, hogy miért nem keresnek, miért nem foglalkoznak velem és valljuk be, ez elég csúnya dolog. 

Szóval amióta ezt elterveztem, azóta elkezdtek ömleni felém a programok és az emberek. Megérkezett kedden Zsolti (egy fiú Budapestről, aki egy "véletlen" folytán keveredett a Dávidékhoz Corunaba),aki állandó programot jelentett a számomra, mert mindenben benne volt, minden érdekelte; szóval egy elég pörgős srác. És a legjobbkor érkezett.

Így történt, hogy szerdán eljött velem iskolába (ja nem beszél ő sem se spanyolul, se angolul -nagyon jól kiegészítettük egymást...ketten néztünk nagyokat:)), délután hívott a Dia (olasz-magyar lány), hogy menjünk shoppingolni, Zsolti volt a sztájlisztunk, mindig megmondta, hogy mit vegyünk meg, mi áll jól mi nem. Így sikerült eltöltenünk 2 órát egy darab boltban...szóval amellett hogy jó az ízlése nagyon türelmes is.:) Amúgy tök jó hangulatban telt el a délután, tényleg olyan volt, mintha mi hárman régi cimborák lennénk, pedig szinte alig ismertük egymást. Este aztán felkerekedtünk egy Erasmusos Halloween partiba, nem volt rossz, annyira jó sem és még ha találtam volna is ismerőst, akkor sem ismertem volna fel senkit, mert kb. mindenki Drakula volt és vérzett a szeme-orra-szája... Ja, de volt egy csávó, ő méhecske volt... :D

Másnap ismét suliba mentem, csak ezúttal a Dáviddal, elintézni és véglegesíteni az óráimat, persze nem sikerült, mert mindenki az utolsó pillanatra hagyta és egyszerűen nem tudták feldolgozni ezt a sok embert, így meghosszabbították egy héttel a határidőt. Most 5 órám van, ebből 3at biztos össze tudok hozni, úgy érzem főleg az ének órán van nagy esélyem... :D

Csütörtök este elmentünk egy rock koncertre egy Mardigras nevű helyre, jöttek a Dávid barátai is, mindenki nagyon jó fej volt, meg kellett nekik tanítanom a leghosszabb magyar szót. Persze szegényeim nem tudták megtanulni, főleg hogy legtöbbször nekem sem sikerült normálisan kimondanom... A koncert jó volt (persze az énekes ölég meleg volt, gondolom ezt abból, hogy női ingben lépett fel és ennek megfelelően is mozgott. Nem tudtam összehozni a képet a hanggal.  Szószerint.), aztán beültünk egyhelyre, ahol mi bepunnyadtunk a Zsoltival és hazamentünk. Pénteken megint suli és este beültünk polipot enni. Elég érdekes étel, persze lefotóztam nektek, de higgyétek el, hogy az íze jobb... Boroztunk mellé, úgyhogy egész jó hangulatú kis este kerekedett.

Másnap én készítettem az ebédet, paellat -persze Dávid segédletével. Aztán elmentünk Santiago de Compostella-ba kirándulni. Santiago az El Camino (Az Út) zarándokút végállomása. Nagyon szép hely, mindenhol kagyló díszek vannak, mert ez a zarándokok szimbóluma.Hogy hogy nem itt is utunkba esett egy kocsma, ahol Matthias, a részeg tulaj fogadott minket és nagyon finom tintahalkarikákat sütött nekünk. Mire visszaértünk, a Lilla kagylóval meg kis sült halakkal várt minket, szóval sok tengeri izébizét ettünk.

Vasárnap délelőtt (november 1-én) elkísértük a Zsoltit az óceánhoz, mert ő mindenképpen fürdeni akart, hogy elmondhassa magáról, hogy ő novemberben fürdött az óceánban. :) Mi kint dideregtünk esőköppenyben a Dáviddal míg a Zsolti bent lubickolt. Aztán elmentünk a sétány alatt található hajléktalan "szállóra", amit úgy kell elképzelni, hogy a sétáló utca alatt van egy sziklás rész, ahova  a hajléktalanok beköltöztek ilyen mindenféle tákolmányokba. Mindezt azért tettük, mert van ott egy hajléktalan nő, aki fest és ki vannak állítva a képei a "lakásában".  Elég veszélyes oda eljutni, főleg esőben és szélben no meg balerina cipőben, mert elég szakadékos és sziklákon kell mászkerálni. De ott voltunk, túléltük, nem túl szívderítő látvány, de kedves volt a nőci. A képei nem valami szépek, de érdekesnek érdekes volt. Csuromvizesen hazaértünk, elbúcsúztunk a Zsoltitól, mert délután indult a vonata Madridba. Amíg megszáradtak a cuccaim, filmeztünk a Dávidéknél, aztán végre "hazajöttem". És most itt vagyok, megvagyok, persze a suliban megint szünet van, amit ki is fogok használni és megveszem végre a várva várt és hőn áhított csizmámat...:)