birthday party erasmus módra

Tegnapelőtt este suli után a Diához voltam hivatalos gesztenyesütésre, mert közösen kitaláltuk, hogy az milyen jó. :)  Aztán a Dia meglepett minket, mert ő meg egyedül kitalálta, hogy csinál finom olasz kaját, cukkinitortát. De hogy a kedvünkben járjon, kicsit magyarosította és tett bele hagymát is. :) Így a torta olyan lett, mint ő: olasz alap, magyar bolondériával. Nagyon jó volt minden, a hangulatot is beleértve, iszonyú sokat nevettünk.

Aznap este kaptam még egy meghívást is az egyik srác szülinapi bulijába, akivel együtt járok spanyolkurzusra. Nagyon aranyos fiú, de még soha nem beszélgettünk, és most meghívott. Nagyon örültem neki, de nem voltam benne biztos, hogy elmegyek, mert a Gergő nem tudta eldönteni, hogy jön-e vagy sem, mert éppen szakdolgozatot ír szegény, és egyedül nem mertem elmenni. Gergő felajánlotta, hogy menjek a lakótársával, Petrával. Petra egy finn lány, nagyon aranyos, vele is egy csoportba járok a kurzusra, de még vele sem sokat beszélgettem -ugye a nyelvi gátlásaim... Aztán addig-addig gondolkodtam, hogy mondtam magamnak, hogy nem lehetek ilyen beszari és ha nem megyek el, akkor itthon fogom a fejemet a falhoz verni, hogy milyen idióta vagyok. Így hát fél óra alatt gyorsan összekészültem, mert természetesen késésben voltam és vettem nagy ijedtségemben 3 üveg bort, hogy talán azzal majd kihúzom a kellemetlen perceket... :) Aztán felkerekedtem Petráékhoz, ahol iszogattunk egy kicsit, majd elindultunk és nagynehezen megtaláltuk a címet és meglepő módon Petrával végigbeszélgettük az időt, amíg a házak között kavirnyáztunk. Ennek ellenére nagyon izgultam, de már nem volt mit tenni,nem fordulhattam vissza. A fiúk egyébként nagyon finom vacsorával vártak minket (meg 3 üveg vodkával).

Adam, akinek a bulijába mentem lengyel fiú és két spanyollal lakik együtt, akik igazán aranyosak és meglepő módon még angolul is jól beszélnek. Először csak ők voltak otthon, aztán megérkeztek a többiek is és végül így állt fel a csapat : 5 lengyel, 2 török, 2 spanyol, 1 finn és 1 magyar.

Én soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan estén, ahol senki sem beszél magyarul jól fogom magam érezni, de megtörtént... Mindent értettem, beszélgettem is sokat (kiderült, hogy beszélek angolul), megtudtam, hogy a kurva lengyelül is ugyanazt jelenti, mint nálunk, csak ott az egy kicsit erősebb kifejezés; és az hogy "alma van a zsebemben" törökül is ugyanígy hangzik. Szóval igazán tanulságos este volt, aminek persze itt még nem volt vége, mert elindultunk a Geografikba, az Erasmusos bulik állandó helyszínére. Persze telistele volt erasmistákkal, alig lehetett megmozdulni, de azért reggel 4-ig valahogy sikerült kibírnom. :)

Szóval túl vagyok az első olyan estémen, ahol nem szólaltam meg az anyanyelvemen (kivéve, amikor azt mondtam, hogy alma van a zsebemben), és bár nagyon nehezen szántam rá magam, egy cseppet sem bántam meg, hogy elmentem.  Sőt, igazán örülök neki...

csipet csapat

Az utóbbi pár napom elég gyorsan telt, van miről beszámolnom, úgyhogy gyorsan kezdem is.

Sikerült felvennem az óráimat, persze lecsúsztam a határidőről, de feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy ez esetben nem (csak) az én hibám volt. Mert velem együtt szinte minden Erasmusos az utolsó pillanatra hagyta a papír leadást és kb. 300an egyszerre rohantuk meg a TO-t. Így kitolták kicsit a határidőt, úgyhogy minden rendben. A nagy sietségben felvettem gyorsan plusz két órát, hogy majd biztosan meglegyen a kötelező három. Így történhetett meg az, hogy lett egy zene-órám, amiről én azt gondoltam, hogy zeneelméletet meg zenetörténetet fogunk tanulni, persze erről szó sincs, helyette szolmizálok, ritmusra tapsolom a tititát és furulyázok. Igen.:)

A csoporttársaim is kezdenek hozzászokni a jelenlétemhez, már tudják, hogy én vagyok a külföldi lány; nagyon kedvesek, bár megszólítani még nem nagyon mernek, de nagyon segítőkészek. 

A másik órán, amit még pluszban felvettem, csoportokban kell dolgozni és 3 kedves lány befogadott, úgyhogy már van csoportom is és együtt kell majd beadnunk december 15-ig egy dolgozatot. Így majd minden héten össze kell ülnünk, hogy megbeszéljük a részleteket- biztosan nagy segítség leszek. :)

Múlt héten voltam koncerten a Dáviddal, másnap a Dávid barátainál (ahogy jóöreg Stefi tanácsolta anno), szombaton a Diával és a barátjával találkoztam, ahova aztán beesett még vagy 20 Erasmusos, így a végére egy spontán Erasmus-buli kerekedett. Nem volt rossz,megismertem pár nagyon kedves embert, beszélgettem is 3 nyelven felváltva, ahogy éppen eszembe jutott. De megértettek. :)

Aztán ezen a héten végig iskolában voltam meg spanyolt tanultam itthon, a lányokkal találkoztam párszor, teáztunk, beszélgettünk, csavarogtunk, igazi lányos délutánjaink voltak... :) El is tervezték a csajok (Zsófi - Zsuzsi), hogy szombaton megtartják a lakásavatójukat, mert most költöztek új albérletbe és ezt igazán illik megünnepelni, ugye. Szóval kitaláltuk nagyjából a programot, meg hogy készítünk majd igazi magyar pogácsát, meg főzünk forralt bort és megmutatjuk ezeknek a mindenféle népeknek, hogy hogy mulat a magyar... :)

Pénteken ugye a szokásos nyelvkurzus, ami komolyan mondom egyre jobb - bár  mindig úgy érzem utána, mintha leszívták volna az agyam-, de egyre több mindent értek. Lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy azért itthon is tanulok. Az agyleszívás ellenére este sokáig fent maradtam, mert letöltöttem magamnak a Csipet csapat első évadját :)  (olyan jóóóóó) és 3körül feküdtem le, majd hajnali 6kor arra ébredtem, hogy kedves lakótársaim haza-érnek dübörögnek egy hallhatóan jól sikerült buliból. Aztán nem csak ők értek haza, hanem Stefikének valami barátnője is megérkezett, aki először a kaputelefonra feküdt rá, aztán az ajtócsengőre, majd mikor bebocsájtást nyert torkaszakadtából elkezdett üvölteni, illetve olyan frekvencián sipított,amit szerintem még a denevérek is fogtak. Aztán hálisten elviharzott, kezdtem fellélegezni, erre megint megszólalt a kaputelefon és kezdődött minden előlről. 8óráig bírtam, aztán kimentem pisilni, hogy azért érzékeljék, hogy én is itt élek. Annyit sikerült elérnem, hogy Stefi becsörtetett utánam a szobámba és sűrű elnézéseket kért.... meg az üveg boromat. Még jó, hogy önzetlen a lelkem. Mondtam neki vigye, csak húzzon már el. 9kor megszólalt az ébresztőm, ami ezúttal kivételesen a telefonom volt és nem egy idegesítően vernyogó félrészeg román.

11re volt megbeszélve a lányokkal a közös bevásárlás és mikor elindultam, itthon még mindig dübörgött a buli  Monika (a román lány)... Délután hazajöttem lefürdeni, átöltözni, aztán irány a csajokhoz. Mire a vendégek megérkeztek kész lettünk mindennel, annak ellenére, hogy a ginből azért közben jócskán fogyott. :) Kb. 30an voltunk összesen, mindenféle náció; voltak olaszok, mexikóiak, spanyolok, oroszok, németek, írek és persze mi, magyarok. Nagyon jól sikerült a buli, jó volt a hangulat -meg persze a pogácsa és a forraltbor... ;) Fél 5ig maradtunk, aztán elindultunk, hogy feltegyük az i-re a pontot és célba vettük a buzibárt, mondván hogy ott mindig jó zene van. De sajnos, ahogy ez hajnali fél 6 körül lenni szokott, bezárták a helyet; így maradt a hazamenetel.

Vasárnap jött Oana (lány lakótársam) és elnézést kért az előző este miatt, nagyon aranyos volt, igazából tök jól esett. Persze Stefi azóta is hallgat mint szar a gazban (micsoda jellem), csak annyit közölt, hogy vett mosóport és majd adjam oda a rám eső részt. Imádnivaló ez a gyerek.

5 nap múlva pedig irány Frankfurt, megyek Esztihez egy kicsit feltöltődni; bár be kell vallanom hogy kezdem magam itt egészen jól érezni...

És már most tudom, hogy vannak olyan emberek, akik majd ha hazamegyek nagyon fognak hiányozni.

ajjajjajj

Folyamatban van az új bejegyzés, csak elég sok mindent kell bepótolnom, felpörögtek az események és el vagyok kicsit havazva, de jelentkezem nem sokára.

Amúgy minden rendben, jól vagyok. 

Azt mondják majd ez is elmúlik... :)

eltévedt idegen

Itt ez a város -
Nézem mint egy filmen,
Ahogy rohanok tereken, utcákon,
Előre lerakott kövezett vágányon.

A cipőm sáros,
S kulcsom ide nincsen.
Pedig kell , hogy valahol létezzen,
Ha már ledobott ide a véletlen.

Mint egy eltévedt idegen a sorsomat keresem
S mindaddig megyek míg érthető lesz ez a világ
Mindig és még tovább
Mint egy eltévedt idegen múlttal a szívemen
Mindaddig megyek míg otthonom lesz ez a világ

Itt ez a város- itt kellene élnem
Pedig mit sem tudok a végzetről
Csak néhány szabályt egy nagy könyvből
De az is félkész, így még azt sem értem
Hogy mire jó nekem a mérföldkő
Minek a célja végül egy útvesztő

Túl sok már a kérdés
Túl hangos a zakatolás
Nem hallom a választ ha valami nem lesz más

Itt ez a város nézem mint egy filmet
Ahogy rohanok tereken utcákon
Előre lerakott kövezett végtelen vágányon

Sosem láttam mégis itt van
Figyel, mindig néz és úgy vezet az úton
Mint egy láthatatlan kéz

Mint egy eltévedt idegen a sorsomat keresem
S mindaddig megyek míg érthető lesz ez a világ
Mindig és még tovább
Mint egy eltévedt idegen múlttal a szívemen
Mindaddig megyek míg otthonom lesz ez a világ

viharon túl, szélcsenden innen

Az elmúlt egy hetem elég rapszódikusra sikerült, jártam lent, fent és asszem most megálltam középen.

A lányokkal a főzőcskézés elég jól sikerült, a csudifinom pörköltön kívül elfogyott egy üveg gin, egy üveg bor és két üveg sangria. Nem éreztük rosszul magunkat, a konyhát egy idő után átalakítottuk diszkóvá, lekapcsoltuk a villanyokat, feltekertük a hangerőt és táncoltunk hajnali 2-ig. Aztán elindultunk egy helyre, amit a kis Stefi ajánlott (olyan is volt...), elmagyarázta, hogy merre kell menni, még térképen is megmutatta, aztán a végén csak át kellett menni a zebrán. Mi meg mint az őrültek forgattuk a térképet... :) Persze sikerült minket elküldenie valami rap-buliba, igen izgalmas volt mondhatom; stílusom is a rap, spanyolul meg egyenesen imádom... Mindezt leszámítva tényleg jól sikerült az este.

A másnap már kevésbé volt jó, este a kórházban kötöttem ki, tüneteimtől most megkímélnék mindenkit, legyen elég annyi,hogy nagyon ijesztő volt, a lakótársaim mentőt akartak hívni, amikor megláttak. Persze szegény Feri meg Lilla jött értem. Hajnali fél 4kor értünk haza... Mire odaértem,hogy megvizsgáljanak, már jól voltam, nem állapítottak meg semmit, "ilyen mindenkivel előfordulhat" . Valószínűleg a pánik mizériám jött elő, csak kicsit felturbózott formában.

Volt időm gondolkozni, amíg a kórházban voltam és rájöttem egy pár dologra.  Többek között arra, hogy valószínűleg mindez azért volt, mert seggbe rúgott kicsit az őrangyalom, jelezve, hogy nemigazán jó úton járok. Annyira nem tudtam elengedni az otthont, hogy egyfolytában vagy a gép előtt ültem és beszélgettem veletek hajnalokig, és utána délután 2ig aludtam (addig sem voltam egyedül), néha elmentem iskolába és vártam a csodát. Aztán rá kellett jönnöm, hogy csoda nincs, én vagyok, itt vagyok és épp itt az ideje, hogy végre megérkezzek Spanyolországba. Elhatároztam, hogy a lehető legkevesebb időt igyekszem "itthon", a lakásban tölteni, beülök kávézókba olvasni, tanulni, az egyetemen leszek, nekiállok sportolni és legfőképpen nem fogom sajnál(tat)ni magam, hanem nekiállok tenni is azért, hogy jobb legyen. Mert eddig csak másokat hibáztattam, hogy miért nem keresnek, miért nem foglalkoznak velem és valljuk be, ez elég csúnya dolog. 

Szóval amióta ezt elterveztem, azóta elkezdtek ömleni felém a programok és az emberek. Megérkezett kedden Zsolti (egy fiú Budapestről, aki egy "véletlen" folytán keveredett a Dávidékhoz Corunaba),aki állandó programot jelentett a számomra, mert mindenben benne volt, minden érdekelte; szóval egy elég pörgős srác. És a legjobbkor érkezett.

Így történt, hogy szerdán eljött velem iskolába (ja nem beszél ő sem se spanyolul, se angolul -nagyon jól kiegészítettük egymást...ketten néztünk nagyokat:)), délután hívott a Dia (olasz-magyar lány), hogy menjünk shoppingolni, Zsolti volt a sztájlisztunk, mindig megmondta, hogy mit vegyünk meg, mi áll jól mi nem. Így sikerült eltöltenünk 2 órát egy darab boltban...szóval amellett hogy jó az ízlése nagyon türelmes is.:) Amúgy tök jó hangulatban telt el a délután, tényleg olyan volt, mintha mi hárman régi cimborák lennénk, pedig szinte alig ismertük egymást. Este aztán felkerekedtünk egy Erasmusos Halloween partiba, nem volt rossz, annyira jó sem és még ha találtam volna is ismerőst, akkor sem ismertem volna fel senkit, mert kb. mindenki Drakula volt és vérzett a szeme-orra-szája... Ja, de volt egy csávó, ő méhecske volt... :D

Másnap ismét suliba mentem, csak ezúttal a Dáviddal, elintézni és véglegesíteni az óráimat, persze nem sikerült, mert mindenki az utolsó pillanatra hagyta és egyszerűen nem tudták feldolgozni ezt a sok embert, így meghosszabbították egy héttel a határidőt. Most 5 órám van, ebből 3at biztos össze tudok hozni, úgy érzem főleg az ének órán van nagy esélyem... :D

Csütörtök este elmentünk egy rock koncertre egy Mardigras nevű helyre, jöttek a Dávid barátai is, mindenki nagyon jó fej volt, meg kellett nekik tanítanom a leghosszabb magyar szót. Persze szegényeim nem tudták megtanulni, főleg hogy legtöbbször nekem sem sikerült normálisan kimondanom... A koncert jó volt (persze az énekes ölég meleg volt, gondolom ezt abból, hogy női ingben lépett fel és ennek megfelelően is mozgott. Nem tudtam összehozni a képet a hanggal.  Szószerint.), aztán beültünk egyhelyre, ahol mi bepunnyadtunk a Zsoltival és hazamentünk. Pénteken megint suli és este beültünk polipot enni. Elég érdekes étel, persze lefotóztam nektek, de higgyétek el, hogy az íze jobb... Boroztunk mellé, úgyhogy egész jó hangulatú kis este kerekedett.

Másnap én készítettem az ebédet, paellat -persze Dávid segédletével. Aztán elmentünk Santiago de Compostella-ba kirándulni. Santiago az El Camino (Az Út) zarándokút végállomása. Nagyon szép hely, mindenhol kagyló díszek vannak, mert ez a zarándokok szimbóluma.Hogy hogy nem itt is utunkba esett egy kocsma, ahol Matthias, a részeg tulaj fogadott minket és nagyon finom tintahalkarikákat sütött nekünk. Mire visszaértünk, a Lilla kagylóval meg kis sült halakkal várt minket, szóval sok tengeri izébizét ettünk.

Vasárnap délelőtt (november 1-én) elkísértük a Zsoltit az óceánhoz, mert ő mindenképpen fürdeni akart, hogy elmondhassa magáról, hogy ő novemberben fürdött az óceánban. :) Mi kint dideregtünk esőköppenyben a Dáviddal míg a Zsolti bent lubickolt. Aztán elmentünk a sétány alatt található hajléktalan "szállóra", amit úgy kell elképzelni, hogy a sétáló utca alatt van egy sziklás rész, ahova  a hajléktalanok beköltöztek ilyen mindenféle tákolmányokba. Mindezt azért tettük, mert van ott egy hajléktalan nő, aki fest és ki vannak állítva a képei a "lakásában".  Elég veszélyes oda eljutni, főleg esőben és szélben no meg balerina cipőben, mert elég szakadékos és sziklákon kell mászkerálni. De ott voltunk, túléltük, nem túl szívderítő látvány, de kedves volt a nőci. A képei nem valami szépek, de érdekesnek érdekes volt. Csuromvizesen hazaértünk, elbúcsúztunk a Zsoltitól, mert délután indult a vonata Madridba. Amíg megszáradtak a cuccaim, filmeztünk a Dávidéknél, aztán végre "hazajöttem". És most itt vagyok, megvagyok, persze a suliban megint szünet van, amit ki is fogok használni és megveszem végre a várva várt és hőn áhított csizmámat...:)